Így gondol Alonso a horrorbukására
Hatalmasatt bukott a Forma–1-es nyitányon a spanyol, az is csoda, hogy túlélte.
Hatalmasatt bukott a Forma–1-es nyitányon a spanyol, az is csoda, hogy túlélte.
A spanyol versenyző az évadnyitó versenyen ütközött autójával a falnak. A rémisztő jelenet után azonban épségben szállt ki a McLarenből.
Fernando Alonso 2017-ig marad a Forma-1-es McLaren versenyzője a brit istálló csütörtöki bejelentése szerint.
Fernando Alonso mindig hangoztatta, hogy a néhai háromszoros világbajnok Ayrton Sennát tekinti példaképnek: nagyobb megtiszteltetés aligha érhette a kétszeres vb-első spanyolt annál, minthogy kipróbálhatta a brazil pilóta 1988-as rakétáját, a legendás MP4/4-et.
Megfelelt az orvosi vizsgálaton és így rajthoz állhat a hétvégi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon Fernando Alonso, a McLaren spanyol pilótája, aki február végén tesztelés közben szenvedett balesetet.
A Forma-1-es előszezont megnyitó jerezi tesztelés nyitónapján egyik leginkább várt attrakciója az újra összeálló McLaren és Honda első produktumának, az MP4-30 típusjelű konstrukciónak a színre lépése. Fernando Alonso vitte pályára, már a hangja is hallható.
Bemutatta új, már Honda-erőforrással hajtott MP4-30 típusjelű versenyautóját a Forma–1-es McLaren istálló, amely csalódást okozott azoknak a rajongóknak, akik arra számítottak, hogy a dicsőséges múlt felelevenítésének szándéka az autó színezetén is meglátszik majd. Fernando Alonso és Jenson Button új autójának fejlesztésén becsülettel dolgoztak, a színvilág azonban éppen olyan, mint az utóbbi években volt.
Idén is egy olasz település, Brunico adományozott karácsonyfát a Ferrari maranellói főhadiszállásának: a fa fényei a szombat esti, ünnepi esemény keretein belül gyulladtak fel, röviddel azelőtt, hogy a gárda búcsút intett a McLarenhez igazoló kétszeres vb-első Fernando Alonsónak.
Hónapokon át tartó spekulációhadjárat után a Forma-1-es McLaren istálló bejelentette, hogy a Ferraritól távozott kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatér a gárdához, ahol Jenson Buttonnal alkotják majd a jövő évi versenyzőpárost. Az új Honda-korszak első idényére marad a különítménynél Kevin Magnussen is, aki harmadik pilóta lesz.
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone "kicsit csalódott" a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelben és a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsóban.
Közös képelt posztolt Alonsoval Flavio Briatore, a Renault F1-es csapatának korábbi csapatfőnöke a Twitteren. A képen mosolyogva ülnek egy asztalnál, amelyre kitettek egy doboz Marlborót, de hogy még egyértelműbb legyen az üzenet, Briatore még a kezébe is vett egy szál cigarettát.
A történelem legnagyobb Forma-1-es szerződése: bár a hivatalos megerősítésre várni kell, mértékadó spanyol források így írják le azt a hónapok óta pletykált kontraktust, amely állítólag már létrejött a Ferraritól távozó Fernando Alonso és a McLaren istálló között. Bár sokak szerint a kétszeres vb-első komoly kockázatot vállal, meg is kéri az árát: gyaníthatóan minden idők legkomolyabb Forma-1-es alapfizetését kapja majd új állomáshelyén.
Fernando Alonsóról és jövőjéről az utóbbi hetekben, hónapokban számos pletyka látott napvilágot, ám több forrás is egyöntetűen állítja: biztosra vehető, hogy a 2010 óta a Ferrari kötelékében hajtó kétszeres világbajnok csapatot vált és a következő idénytől kezdve az újra a Hondával szövetkező McLarennél folytatja pályafutását.
Egyre hangosabbak azok a pletykák a Forma-1-ben, miszerint Fernando Alonso ott akarja hagyni a Ferrarit, a helyére pedig Sebastian Vettelt akarják felvenni.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Három nappal a balesete után hagyhatta el a kórházat a McLaren spanyol versenyzője. A pilóta menedzsere elismerte, hogy a baleset után Alonso 10 percig kábult volt, de az eszméletét nem veszítette el.
Egyelőre kórházban tartják Fernando Alonsót, a Forma-1-es McLaren istálló spanyol pilótáját, aki vasárnap, a barcelonai tesztelés közben szenvedett balesetet.
Kórházba szállították Fernando Alonsót, a Forma-1 kétszeres világbajnokát, miután vasárnap edzés közben az egyik kanyarban letért a pályáról és a védőfalnak csapódott McLarenjével.
A Ferrari korábbi elnöke két okot lát, amiért a kétszeres világbajnok spanyol pilóta elhagyja a csapatot. Egyrészt környezetváltásra van szüksége, másrészt még abban a korban van, amikor képes győzni – mondta Luca di Montezemolo.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnap rendezett 29. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen.